A természet anyagainak nincs egészségkárosító hatásuk, önmagukban szépek, körénk varázsolják a a természet adottságait és annak szépségeit.

A fa az egyik legrégebben és talán legszélesebb körben használt építőanyag. Számtalan felhasználási területe van. Cégünk pontosan a FA TERMÉSZETES szépsége és megfelelő karbantartásukból kifolyólag kialakuló hosszú élettartamuk miatt választotta ezen anyagot, hogy az ÖN kapuja tökéletesen passzolhasson azokhoz az igényekhez amelyekre szűksége van.

Kapuinkat a már készülő ház, kész ház vagy tervrajz ismeretében, annak jellegéhez igazítva álmodjuk meg, majd a lehető legnagyobb gondossággal és precizitással készítjük el.

A 30 év tapasztalatának köszönhetően a tipikusabb mintázatukat különféle tájegységekről vagy városokról neveztük el (Csongrád, Szolnok, Hajdú, Szabolcs)illetve különféle a természetből vett mintára (felkelő nap, Napocskás, Mosolygós, lenyugvó nap).

A tervezés során a méretek meghatározásánál az épület adta lehetőségeken túl, javasoljuk figyelembe venni a család jelenlegi vagy jövőbeli felhasználási igényit.

Gyártmányink minden esetben könnyített, heggesztett acélszerkezetű, teherviselő vázszerkezettel készülnek.

Ehez a szerkezethez lesz rögzítve a külső oldali faburkolat, valamint a hőszigetelő réteg és a belső burkolat is.

Az acélvázat többféleképpen tudjuk korrózió védő fedőréteggel ellátni.

-Hagyományos felületkezeléssel.(korrózió védő alpmázolás, majd a kért színben fedőréteg)

-Tüzihorganyzással

-Elektrosztatikus porszórással.

A kapuk hűszigetelését a panelek közé elhelyezett különféle gumiprofilokkal is igyekszünk elősegíteni, a jobb hőháztartás biztosítása érdekében. Ez billenő táblás kapuink esetében kisméretű személybejáróval is elősegíthető.

A kapuk tömörfa burkolata táblásított ragasztott technológiával készül, biztosítva az egyes elemek korlátozott elmozdulását. Az elkészült fa elemek gomba- és rovarkártevők elleni alapkezelést, majd a Megrendelő által kért színben lazúros felületvédelmet kap.

Az alkalmazott színezőanyagok korszerű időjárásállóságot biztosítanak és a fa természetes szépségének hangsúlyozásával díszíti az Őn othonát.

Fő tipusú burkolataink:

-Kazettás, rusztikus, díszléces= Hajdú

-Kazettás, süllyesztett, díszléces=Szabolcs

-Halszálka, lambériás =Csongrád

-Vízszintes lambériás= Szolnok

Az elemsoros (szekciós) garázskapukat elsősorban két féle vastagsági méretben készítjük.

-42mm vastag= RÓNA THERM változat

-60mm vastag= DÉLIBÁB THERM változat

A billenő kapuk vastagsága 60-80mm lehet.

Kétszárnyúgarázskapuink vastagságát nagyban befolyásolja azok teljes mérete.

MIndkét típusnál belül a választható burkolat található, mögötte szigetelőanyag, a külső oldalon pedig 20/40mm vastag tömörfa burkolat van.

Kazettás változatoknál azok formája álló, fekvő, egyenes, íves végződésű téglalap, vagy vagy egyéb szögletes formájú is lehet.

A lambéria vízszintes, függőleges vagy bármilyen ferde vonalvezetéssel készülhet.

A panelek teljes vagy részleges üvegezéssel is rendelhetőek, természetes fényt biztosítva a garázsnak és fokozza a szépségét a kapu megjelenésének.

Kapuinkat azokhoz az újonnan épülő, vagy felújított házakhoz javasoljuk, ahol a fa használata döntően érvényesül az épület jellegében.

Ez a visszaköszönés a többi nyílászárónál (SZÍNTÉN MEGRENDELHETŐEK NÁLUNK)

és a tetőszerkezetnél lehet fokozottan hangsúlyos.

Vállalkozásunk a korunknak megfelelő legfejletteb biztonságtechnikai, és mozgásautomatizáló ezközöket igyekszik felsorolni az elérhető kínálatában.

Nem szabad elfelejteni, hogy bármely egyedi elképzelésnek sem fordítunk hátat ezekkel kapcsolatban keressenek bizalommal minket.